A pánikbetegség tünetei: heves szívdobogás érzése, szapora szívverés, izzadás, verejtékezés, remegés, reszketés, fulladás vagy légszomj érzése stb.

Néveredet és meghatározás:

A görög Pán pásztoristen nevéből ered a pánik szó. Az ő iszonyatos hangja vagy egy másik értelmezés szerint az őt kísérő szatírok rikoltozása váltja ki másokban a „páni félelmet”, azaz a rettegést és a menekülést.

A pánikbetegség tünetei:

Leggyakrabban előforduló panaszok a pánikroham során: heves szívdobogás érzése, szapora szívverés, izzadás, verejtékezés, remegés, reszketés, fulladás vagy légszomj érzése, toroktáji gombócérzés, mellkasi fájdalom vagy diszkomfort érzése, hányinger és/vagy hasi diszkomfort, szédülés, bizonytalanság-, vagy ájulásérzés, a valóság megváltozásának, vagy elvesztésének az érzése, megőrüléstől vagy az önkontroll elvesztésétől való félelem; halálfélelem, zsibbadás, bizsergés, érzéketlenség, hideg-, meleghullámok érzése, hidegrázás vagy kipirulás.

Előfordul még: fejfájás, szapora légvétel, gyengeségérzés, izomgörcsök, izomfájdalom, viszketés, szájszárazság, fokozott bélmozgás, vizelési inger.

Visszatérő, váratlanul fellépő pánikrohamok: a roham jelentkezésekor semmilyen objektív veszély, megjósolható, biztos helyzet nincs, a rohamok hirtelen kezdődnek, néhány percen belül elérik a maximális intenzitásukat, majd 10-30 perc múlva oldódnak. Két pánikroham között relatíve szorongásmentes időszak van, bár gyakori a tartós aggódás, félelem az újabb roham kialakulásától; rohamokkal kapcsolatban jelentős magatartásváltozás, félelem olyan helyeken, helyzetekben ahonnan a menekülés nehéz; félelem attól, hogy nincs kéznél azonnali segítség rosszullét esetén; a munkabíró képesség csökkent; társadalmi kapcsolatok csökkenése, szociális izoláció előfordul; életvitelben kialakult nehézségek.

Mindig meglévő tünet az ismétlődő, súlyos szorongással, intenzív félelemmel és különféle testi tünetekkel járó roham, valamint az anticipátoros szorongás (félelem egy újabb rosszulléttől) kialakulása.

Jellemző még: fokozott készenléti állapot, nyugtalanság, koncentrációzavar, feledékenység, kilátástalanság érzése, hangulati nyomottság, rossz közérzet, fokozott síráskészség, kétségbeesés. Gyakran előfordul a derealizáció, deperszonalizáció érzése, valamint alvászavar, esetleg öngyilkossági gondolatok jelentkezhetnek. A pánikroham gyakran valamely ún. testi betegség kapcsán kialakult rosszullét formáját öltheti, pl. a szívtáji szorító érzés, fájdalom, anginás roham, infarctus lehetőségét veti fel, ennek kizárása érdekében intézeti ellátásra kerülhet a beteg. Ezt követően gyakran alakulnak ki félelmek különféle betegségektől, leggyakrabban szívrohamtól.

A pánikbetegség kialakulásának okai:

Az okok ma még nem tisztázottak, csak elméletek vannak.

Biológiai elméletek: katekolaminszint növekedése a központi idegrendszerben, locus coeruleus rendellenesség, a központi idegrendszer széndioxid túlérzékenysége, laktátmetabolizmus zavara, GABA-rendszer rendellenessége, kolecisztokininszint emelkedése, noradrenerg vagy szerotonerg neurotranszmisszió változása, diszregulációja, a receptorfunkciók és az intracelluláris jelátvivő rendszer változása.

Pszichológiai elméletek:

Pszichodinamikus elmélet: az elfojtás, mint gyakori elhárító mechanizmus, a tárgykapcsolatok zavarát, a szeparációs szorongás szerepét, a fokozott introceptív érzékenységet hangsúlyozza.

A tanuláselméleti modell szerint a fejlődés során a szorongás a félelmetes helyzetekre adott kondicionált válasz. A kognitív elméletek az információfeldolgozás sajátos zavarát írják le. Eszerint pánikzavarban a betegek szomatikus érzéseiket túlértékelik, a reálisnál veszélyesebbnek tartják. A pszichofiziológiai modell szerint fiziológiai szabályozási zavar – különösen hiperventilláció, helytelen légzési minta – és az ennek következtében megjelenő tünetek katasztrofálissá minősítése, mint kognitív zavar, áll a pánikrohamok hátterében. A két tényező egymást erősítő hatása önrontó kör kialakulásához vezet.

Terápia:

Pszichoterápia:

Elsősorban ajánlott pszichoterápiás módszerek a kognitív és viselkedésterápiák. Ezeken kívül hatékonyan alkalmazhatók a dinamikusan orientált, a személyközpontú, a relaxációs terápiák, valamint a hipnoterápia és a csoportterápiák is. A szupportív, támogató pszichoterápia végzése minden esetben indokolt. Megemlítendő a pánikzavar esetén sikerrel alkalmazott pszichofiziológiai kontroll terápia is.

Biológiai terápia:

Elsőként választandó szerek az SSRI-k (selectiv serotonin reuptake inhibitorok). Az SSRI-szerek pániktünetekre kifejtett hatása nem jelentkezik kb. 10 napnál korábban, ugyanakkor az adás korai szakában figyelembe kell venni az átmenetileg jelentkezô feszültséget, ingerlékenységet. Mivel a pánikbetegek erre fokozottabban érzékenyek, ezért fokozatos dóziseszkalációra van szükség. Másodikként választandó szerek a triciklikus antidepresszánsok (TCA), amennyiben a beteg nem reagál a megfelelő dózisú, megfelelő ideig tartó SSRI-kezelésre. A TCA-k közül elsősorban a clomipramin alkalmazása indokolt. Szerotonin és noradrenalin reuptake inhibitorok (SNRI-k) is használhatók az SSRI-kezelésre nem reagáló esetekben, valamint reverzibilis MAO-A inhibitorok (RIMA). Benzodiazepinek alkalmazása a pánikzavar kezelésében abban az esetben indokolt, amennyiben a súlyos szorongásos tünetek hirtelen, gyors enyhítésére törekszünk. A pániktünetek kezelésére a nagypotenciálú szerek jönnek szóba (clonazepam, alprazolam). Fontos, hogy a benzodiazepineket mielőbb hagyjuk el (dependencia kialakulásának veszélye!) fokozatosan csökkentve a dózisukat az ún. rebound tünetek (szorongás, alvászavar) megelőzése miatt. Augmentáció: SSRI-kezelés mellé benzodiazepin állítható be. SSRI-re mutatkozó részleges válasz esetén adjuváns szerként szóba jöhet TCA adása kis dózisban.

Lacus

felhasznált irodalom:

Ronald J. Comer – A lélek betegségei

Atkinson – Pszichológia

Kopp Mária Fóris Nóra- A szorongás Kognitív viselkedésterápiája

2009.10.