Örülünk, hogy megteszed
az első lépést a gyógyulás felé!

Adatvédelmi nyilatkozat

C-vitamin – az univerzális vitamin

2015. 02. 17.

A C-vitaminnak két fő feladata van a szervezetünkben. Az egyik az immunvédelem, a másik pedig a psziché stabilizálása. A C-vitamin indítja be ugyanis a boldogsághormonok és a béta-endorfin termelését.

Jogos tehát a kérdés: Mikor és mennyi C-vitamint ajánlatos szedni?

A kérdés első felére a válasz az, hogy: MINDIG. A második felére pedig az, hogy: SOKAT.

A C-vitaminnak két fő feladata van a szervezetünkben. Az egyik azimmunvédelem, a másik pedig a psziché stabilizálása. A C-vitamin indítja be ugyanis a boldogsághormonok és a béta-endorfin termelését. C-vitaminra állandóan szükségünk van, mivel nagyon gyorsan kiürül a szervezetből. A nagyobb mennyiségektől pedig nem kell félni. Nyugodtan szedhetjük, semmi „bajunk” nem lesz tőle. Legfőképpen stresszes helyzetekben, szorongással, pánikbetegséggel, depresszióval küzdők számára, fertőzéseknél, láz esetén, műtétek után, gyógyszerek használatakor, terhesség és szoptatás ideje alatt, valamint sportolóknak, dohányosoknak és alkoholt fogyasztóknak ajánlott.

Mi látszik ebből? Az, hogy ajánlatos szinte mindenkinek C-vitamint szednie, hiszen valamelyik kategóriába biztosan beleesik. Sajnos a táplálékkal nem tudjuk kielégíteni ez irányú szükségleteinket, mivel manapság már minden gyümölcsnek és zöldségnek lecsökkent a vitamin tartalma. Tehát a pótlás elkerülhetetlen. A terhesség és a szoptatás ideje alatt 50%-kal, cukorbetegeknek pedig 30%-kal nagyobb mennyiségű C- vitaminra van szükségük naponta…és a dohányosoknak is több C-vitamint kell fogyasztaniuk, mint nem dohányzó embertársaiknak, mivel egy db cigaretta elszívása 25-100 mg C-vitamint von el a szervezettől. Aztán ott vannak a gyógyszerek, az aszpirin, a tetraciklinek (antibiotikumok) és a fogamzásgátlók, amik szintén ürítik a szervezetből a C-vitamint.

Mekkora az ajánlott mennyiség?

Általánosan ajánlott kiegészítő mennyiség 200 mg körül van. De a betegségek, megváltozott egészségi állapotok esetén nem árt, ha feltöltjük raktárainkat. Így könnyítve meg szervezetünk működését.

Ebben az esetben az ajánlott mennyiség 500 és 1000 mg körül van. Ha valaki fáradt vagy beteg, szedhet folyamatosan 1000 mg C-vitamint is, főleg ha dohányzik. Ennél nagyobb mennyiséget akkor érdemes szedni, ha az ember náthás, lázas, gyulladás van a szervezetében vagy elkapott valamilyen fertőzést, illetve műtéten esett át.

Mit érdemes még tudni róla?

A C-vitamin nagyobb mennyiségben megtalálható az alábbiakban: csipkebogyó, citrusfélék, paprika, feketeribiszke, eper, brokkoli. A csipkebogyó C-vitamin tartalma többszörös a citromhoz képest, körülbelül tízszer annyit tartalmaz. Azt fontos tudni, hogy a C- vitamin rendkívül érzékeny, ami azt jelenti, hogy felbomlik a nedvesség, fény, levegő és hőmérséklet hatására. Így például főzés közben is romlik az étel C-vitamin tartalma. A C-vitamin folyamatos szedése és állandó bevitele azért javasolt, mert a szervezet nem tárolja, vízben oldódik és a felesleg, amit nem használ fel a szervezet pár órán belül kiürül.

Mik gátolják a C-vitamin felszívódását?

Az egyszerű cukrok gátolják a C-vitamin felszívódását (pl. a méz is), mintegy versenyeznek a C-vitaminnal a szállító rendszerben

A szénhidrát bevitel akár 6 órán át is 50%-al csökkentheti a C-vitamin felszívódást

Az alkohol megköti a C-vitamin nagy részét

Mikor van szükség több C-vitamin bevitelére?

A dohányzás megköti a bevitt C-vitamin nagy részét, ezért dohányosok számára emelt C-vitamin bevitel szükséges

Az Aszpirin 3-szorosára gyorsítja a vitamin kiürülését a szervezetből (tehát a C-vitamin 1 óra alatt kiürül), ezért Aszpirin szedésekor gyakrabban kell pótolnunk a C-vitamint.

Daganatos betegségek esetén is több C-vitaminra van szükség

Téli-tavaszi időszakban csökken a táplálékok C-vitamin tartalma, ezért csökken az ellenálló képesség. Ennek megelőzésére ajánlott étrend kiegészítő formájában pótolni

A szén-monoxid tönkreteszi a C-vitamint, ezért a nagyvárosban élők növeljék a bevitelt

A fizikai terhelés is fokozza a C-vitamin kiürülését. Sportolók számára különösen fontos a C-vitamin pótlás, főleg versenyek előtt.

Mikor csökken ételeink C-vitamin tartalma?

  • Erős fény, valamint magas hőhatás és páratartalom következtében a C-vitamin gyorsan bomlik
  • Főzéskor és lúgok hatására a C-vitamin szinte teljes egészében elbomlik
  • Hámozással a C-vitamin tartalom kb. 60%-a vész el
  • Fagyasztás során a C-vitamin 25%-a vész el
  • Friss zöldség szobahőmérsékleten tárolva néhány napon át szinte minden C-vitamin tartalmát elveszíti
  • Az alma 2-3 hónap tárolás után 60% C-vitamint veszíti el
  • 100 g friss burgonya ősszel, betakarítás után még 30 mg C-vitamint tartalmaz, tavasszal már csak 8-at, nyáron már szinte semmit.

Ajánlás:

Ügyelni kell a tárolásra! Friss gyümölcsöt, zöldséget, a betakarítás után minél hamarabb fogyasszunk el és csak hűtve tároljuk!

Amennyiben pótoljuk a C-vitamint valamilyen táplálék-kiegészítővel, úgy azt étkezés közben vegyük magunkhoz. Ekkor szívódik fel belőle a legtöbb.

Ajánlott folyamatosan felszívódó készítmények fogyasztása, melyek a bevételt követően akár 6-8 órán át szívódnak fel.

Nézzük a tényeket!

Multifunkcionális vitaminként:

  • a szervezetet összetartó kötőszövet (a kollagén) egészséges működésében játszik szerepet
  • segít megküzdeni a stresszel
  • az enzimek egyik fontos alkotóeleme
  • javítja a vörös vértestek vasmegkötő képességét
  • fokozza az adrenalin működését, ami támogatja a szervezetet a stressz állapotok kezelésében
  • megvédi az oxidációtól az egyes zsírban oldódó vitaminokat, mint pl: A-vitamin, E-vitamin és egyes B-vitaminok
  • serkenti a fehérvérsejtek termelését (immunrendszer)
  • az allergiák kialakulásával összehozott fehérjék, a hisztaminok termelését csökkenti
  • segíti a vas felszívódást

Mindezek mellett számos egyéb pozitív hatása ismert:

  • Az agyra is jótékony hatással van, akárcsak a B vitaminok
  • Az Alzheimer-kór megelőzésében is szerepe van
  • Az allergének (virágpor, állati szőrök) kiváltotta gyulladáskeltő anyagok hatásait nagy mennyiségben szedve megakadályozza
  • Az allergiás tüneteket mérsékli
  • Az asztma tüneteit megelőzi és gyógyítani tudja
  • A B12 vitaminnal és a folsavval együtt ösztönzi a vörösvértestek érését
  • A csecsemőmirigy (thymus) működését fokozza
  • Csontképződésben vesz részt
  • E vitaminnal működik együtt
  • Az égési sérülések gyógyulását fokozza
  • Enzimet aktivál
  • A fehérvérsejtek működéséhez nélkülözhetetlen
  • A fizikai teljesítőképességet fokozza
  • A fogínyvérzést csillapítja
  • A gyomorban a rákkeltő nitrozaminok képződését megakadályozza (gyomorrák)
  • A HDL koleszterinszintet (jó típusút) emeli
  • A hisztamin felszabadulását gátolja, ezáltal védelmet nyújt időseknek a légzőszervi megbetegedésekben
  • A húgyúti gyógyszerek hatását fokozza
  • Az immunrendszert erősíti
  • Az interferon szintjét emeli a vérben, ami a vírusfertőzések és a rák leküzdésében játszik szerepet
  • Izületi gyulladások esetén fájdalmat csillapít
  • A koleszterinszintet csökkenti a vérben
  • Kollagén képződésben vesz rész
  • Az LDL koleszterin oxidációjának megakadályozásában különösen hatékony
  • A mellékvese hormonok szintézisében részt vesz
  • A műtétek utáni sebgyógyulást fokozza
  • A nátha tüneteit enyhíti és sietteti a gyógyulást, de a betegséget nem tudja megakadályozni
  • Az öregedési folyamatokat lassítja
  • Porcképződésben vesz részt
  • A rákkeltő anyagokkal szemben védelmet nyújt
  • A sebgyógyulást fokozza
  • A sejtlégzésben fontos szerepe van
  • A skorbut kialakulását megakadályozza
  • Stressz ellen védelmet nyújt
  • A szabad gyökök ellen nyújt védelmet
  • A szürke hályog kialakulásától óv
  • A vas felszívódását segíti
  • A vérrögök gyakoriságát csökkenti, így csökken a szívroham és az embólia kialakulása
  • Vírus és baktériumfertőzéseket segít megelőzni

Érdekesség:

Dr. Tinus Smits holland homeopata orvos autista gyerekeket gyógyít homeopátiával és étrend kiegészítéssel, valamint a táplálkozásuk megváltoztatásával. Többek között előírja a C-vitamin, a cink és a halolaj szedését.

„A C-vitamin alapvetően az agyi oxidatív stressz-állapot megszüntetésében játszik fontos szerepet, de emellett elősegíti a réz, a higany, az ólom, a kadmium és nikkel kiválasztást, az enzimműködéseket és a folsav metabolizmust. Az emberi szervezet nem képes C-vitamin előállítására, viszont – különösen stressz-állapotokban – nagyon sokat használ. ’’

Dr. Smits a C-vitamin magas dózisú adagolását javasolja terápiás és megelőzés célzattal is. Véleménye szerint az autistáknál a C-vitamint zsír-oldható formában is be kell juttatni a szervezetbe, mert így az agy-vér gáton átjutva az agysejtekhez is eljut.

2010. Október

Írta: Dobrai Erzsébet

Felhasznált irodalom: Tinus Smits “Spektrumbetegségek” kezeléséhez ajánlott étrendkiegészítők

Earl Mindell: Vitamin Biblia

Brandenburg Neuro

Idegesség, ingerlékenység, felfokozott idegállapot, reggeli émelygés, alvászavar, erőtlenség, bágyadtság elleni mellékhatások nélküli természetes készítményt keresel? Olyat, amit bármikor elkezdhetsz szedni és aminek bármikor abbahagyhatod a szedését?

Rendelek
Kérdésed van?

Olvasd el az évek során
összegyűlt kérdéseket
és válaszokat!

Belenézek