Örülünk, hogy megteszed
az első lépést a gyógyulás felé!

Adatvédelmi nyilatkozat

Egy film margójára

2017. 05. 05.

“Az indentitászavaros emberek, TESTI VÁLTOZÁSOKRA IS KÉPESEK A GONDOLATAIK ÁLTAL.” /Széttörve, című amerikai film/
Jó, hát tulajdonképpen ez egy akció-thriller (a főszereplőben 24 személyiség lakik, akik fizikális változásokra is képessé teszik, a végén még Bruce Willis-é is át tud változni), amiben az alkotók kénye-kedve szerint alakulnak az igazságok és egyáltalán nem garantált, hogy a cselekmény, valamint a párbeszédek, hűen adják vissza a fogalom (identitás = önazonosság) megalkotójának (Erik H. Erikson) elméletét, a személy, pszichoszociális fejlődésével kapcsolatosan. Nem is akarok belebonyolódni ebbe.
Csak beakadt valahogy ez a “testi változásokra is képesek a gondolataik által”, mert bár a pszichoszociális fejlődésem problémamentesen zajlott, azért a gondolataimnak köszönhetően volt pár “testi változásos” (vagy minek is nevezzem) élményem nem is egyszer, nem is kétszer, nem is százszor.
Pl. egy széles, forgalmas autóút szélén, elég volt csak arra gondolnom, hogy mi lesz ha átkelés közben rosszul leszek, mondjuk kapok egy infarktust mielőtt átérnék a túloldalra és máris jött a mellkasi nyomás, a szívritmuszavar, a bal kar zsibbadása meg a hasmenés. (Mondanom sem kell, hogy elmentem inkább kétszáz métert a zebráig, és onnan vissza a másik oldalon, minthogy megkockáztassak egy ilyen autós-gázolós rettenetet.)

De arra is elég volt csak gondolnom, hogy “megmérem a vérnyomásomat hátha magas lesz, jaaaj.” Ilyenkor persze a “csak nehogy az legyen” kezdetű, félelem generálta gondolatsornak köszönhetően, általában mindig 180 felett volt, ami aztán hozta is az ehhez tartozó “testi változásokat” a szürkére vált arctól, a remegő kezeken át, egészen a hideg verejtékig.
(Még jó, hogy az agy és a többi daganattal kapcsolatos gondolataimnak nem voltak ilyen plasztikus kivetülései.) Szóval. Nem voltak ugyan látványos testi változásaim, nem lettek kékek a szemeim a zöldes-barnás helyett (pedig azt nagyon szerettem volna), de a gondolataim azért képesek voltak nagyon sok kellemetlen, nem kívánt változást okozni.
Szóval2. Gondolatainknak ereje van. Nem is kicsi. (Yoda a megmondhatója) Szétcsócsált gumicsont, de attól még (vagy pont ezért) kétségtelenül és azon is túl, igaz. Jó, és akkor mi van?…hát az van, hogy húzz egy függőleges vonalat arra a lüktető mínuszjelre ott a homlokod mögött, …és majd jó lesz. A vonalat úgy hívják: MOTIVÁCIÓ
…és itt van hozzá a kréta >>> http://panikbetegseg.eu/ongyogyito-tanfolyam/

Brandenburg Neuro

Idegesség, ingerlékenység, felfokozott idegállapot, reggeli émelygés, alvászavar, erőtlenség, bágyadtság elleni mellékhatások nélküli természetes készítményt keresel? Olyat, amit bármikor elkezdhetsz szedni és aminek bármikor abbahagyhatod a szedését?

Rendelek
Kérdésed van?

Olvasd el az évek során
összegyűlt kérdéseket
és válaszokat!

Belenézek