D.E.: Milyen tüneteket produkál a generalizált szorongás és milyen mögöttes tényezők az okai véleménye szerint?

B.J.: A személy folyamatos feszültséget és rettegést él át, illetve folyton aggódik valami miatt. Az aggódásainak a tárgya bármi lehet, nem korlátozódik egy-két speciális területre sem. Továbbá fáradékony, ingerlékeny, és koncentrálási zavarokkal is küzd. Nehezen tud döntéseket hozni, ha mégis rászánja magát, tovább aggódik a lehetséges következmények miatt. Alvási nehézségek is kísérhetik a szorongást, elalvási problémák, illetve gyakori felébredés, nyugtalan alvás.
A mögöttes tényezők elsősorban belső tudattalan konfliktusok, illetve azok megoldatlansága. Mivel minden életkornak megvannak a rá jellemző szorongás típusai, a terápia során azonosítani kell a szorongás fejlődés-lélektani gyökereit. Kisgyermekkorban a szeretett személy elvesztésétől való félelem (szeparációs szorongás) de például az egyik legérettebb szintű szorongás nem más, mint bűntudat, vagy lelkiismeret furdalás amiatt, hogy az ember nem tud megfelelni az erkölcsi élet belső normáinak. Az alapszorongások valójában mindenkiben ott vannak, és könnyen előjönnek traumatikus, megterhelő helyzetekben.

D.E.: Mitől válik tartóssá a szorongás, van–e erre valamilyen elmélet?

B.J.: A stresszes életmód könnyen kiválthatja a tartós szorongást. Ha valaki folyamatosan olyan elvárásoknak akar megfelelni, amelyeknek nem tud, és ezt nem veszi tudomásul, akkor fixálódhat a szorongás. Továbbá, ha a személy nem képes szembenézni olyan problémákkal az életében, amelyek megoldása időszerű lenne, azonban különféle okok miatt fél lépni. Ezért a szorongása „szétterjed”, szinte minden területen megjelenik, egészen addig, amíg a központi problémáját nem képes hatékonyan megoldani, szembe nézni vele. Ez lehet bármi, amitől a személy fél, illetve amiről úgy gondolja, nem megoldható. Gyakran attól tartanak a szorongó emberek, hogy valakivel konfliktusba keverednek, valakit megbántanak, ha felvállalják az érzéseinket, a gondjaikat, esetleg vágyaikat. Ez a központi probléma persze nem mindig tudatos, de ha sikerül feltárni, nagyobb az esélye annak is, hogy a folyamatos szorongás csökkenjen, majd megszűnjön.

D.E.: Hogyan kezelne egy generalizált szorongással küzdő beteget, akinek még pánikrohamai is vannak?

B.J.: Alapvetően feltáró pszichoterápiával, mivel a szorongás gyakran valami olyan tudatos, elfogadható félelemhez kötődik, ami tulajdonképpen egy mélyebb kevésbé elfogadható aggodalmat leplez. Vannak olyan szorongással jelentkező páciensek, akiknek fogalmuk sincs, miért szoronganak. A pszichoterápia célja ekkor az, hogy megtalálja a szorongás tudattalan gyökerét.
Mivel a szorongásnak adaptív funkciói is vannak, például a jövő miatti aggodalmaskodás kreatív gondolkodáshoz is tud vezetni, nem cél a szorongást teljesen megszüntetni.
Éppen ezért a pszichoterápia egyik célja az, hogy a páciens szorongástűrő képessége növekedjen, vagyis képes legyen anélkül elviselni a szorongást, hogy az különösebben megterhelné, vagy bármivel oldani kelljen azt.
A pánikzavar esetén fel kell tárni a pánik tünetek előtti időszakot, az aktuális élethelyzetet, illetve a páciens elfojtott, – főként negatív érzéseit.

D.E.: Eltér-e egy pánikbeteg kezelése a szorongós beteg kezeléséről, ha igen miben?

B.J.: Csak annyiban, hogy a testi tüneteket –amelyek nagyon nehezítik a páciens életét – át kell keretezni. Ez annyit jelent, hogy meg kell értenie a páciensnek, hogy nem fog sem infarktust kapni, sem megőrülni, ugyanis nem a teste beteg. Eztán – vagy ezzel párhuzamosan ugyan úgy a tünetek „megfejtése” a cél. Milyen tudattalan lelki konfliktusok állnak a hirtelen feltörő szorongásos rohamok mögött.

D.E.: Mi az a stratégia, ami hosszú távon megakadályozza a visszaesést?

B.J.: A megfelelő önismeret, illetve önmegfigyelés. Fel kell tudni tenni önmagunknak bármikor azt a kérdést, hogy valójában mi a bajom? Mi zavar, mit nem merek kimondani, kitől, mitől félek, és vajon ez a félelmem reális-e, vagy csak a gyermekkoromból ered. Mindezeken el kell gondolkodni, nem jön automatikusan a válasz. Azonban aki már részt vett feltáró pszichoterápiában, az könnyebben néz szembe önmagával, hiszen van már egy mintája erre vonatkozóan.

D.E.: Sokan küzdenek azzal, hogy ha egészségügyi problémájuk támad, de nincs diagnózis, valamilyen végzetes kórt sejtenek mögé és ez komoly szorongást okoz? Hogyan lehet ezt kezelni, leküzdeni? Van-e erre kidolgozott módszer?

B.J.: Itt arról van szó, hogy furcsa módon könnyebb azt gondolnia a betegnek, hogy valamilyen testi tünete van, mint a lelki konfliktusait megérteni. Ebben az estben is fel kell tárni, valójában milyen tudattalan szorongás áll a háttérben. Gyakran a páciensek szinte megsértődnek, amikor az orvos pszichológushoz küldi őket. Pedig egy pszichoterápia során éppen az történik, hogy a páciens képes lesz uralkodni a félelmein, megérteni a belső konfliktusait, és nem kerül sor idővel tünetváltásra sem.

D.E.: Tapasztalata szerint kik hajlamosak a pszichés betegségekre?

B.J.: Bárkinek az életében lehetnek nehéz időszakok, amikor jobban szorong, esetleg pánikzavarral küzd. Azonban azt találták, hogy azok az emberek, akik lélektanilag biztonságos családban nőttek fel, megkapták a megfelelő figyelmet, támogatást, továbbá a szüleik nem szorongtak, aggódtak folyamatosan, azok kevésbé hajlamosak az életük során pszichés betegségekre, jobb a szorongástűrő képességük, és nagyobb biztonságban tudják magukat érezni, még akkor is, ha a körülmények nehezebbek.

D.E.:  A gyógyszerek mellett, mivel érdemes kezdeni a gyógyulást, öngyógyítást pánikbetegség, szorongás, depresszió esetén véleménye szerint?

B.J.: Az öngyógyításnak vannak korlátai. Nem láthatom a saját tudattalanomat, így a konfliktus okát sem. Ehhez szakember kell, aki felteszi a megfelelő kérdéseket, és feltárja az összefüggéseket. Azonban azt mindenki megteheti, hogy őszintén magába néz, felteszi önmagának azokat a kérdéseket, amelyeket eddig nem mert megfogalmazni. Egyfajta belső párbeszédet folytat önmagával, majd az élete fontosabb szereplőivel is megteszi ezt. Megfogalmazza az érzéseit, a félelmeit, az elhallgatott gondolatait, és megpróbál másképpen viszonyulni ezekhez. Gyakran meg kell hozni olyan döntéseket, amelyeket nem könnyű meghozni, mégis előre visznek.

D.E.: Mi az, amit szívesen hozzáfűzne még a témához?

B.J.: Minden esetben alapos vizsgálat szükséges, hogy eldönthető legyen, milyen kezelés a leghatékonyabb. A gyógyszeres kezelés időszakosan segíthet – van, hogy szükséges is – azonban a feltárás, a tünet mélyebb okainak megértése elengedhetetlen ahhoz, hogy ne legyen tünetváltás, illetve komolyabb, akár testi probléma.