Örülünk, hogy megteszed
az első lépést a gyógyulás felé!

Adatvédelmi nyilatkozat

Tárkonyos libaleves túrógombóccal

2015. 02. 23.

Hozzávalók: 2 ek. szőlőmagolaj, 1 libamell bőre nélkül, 2 dl növényi alapú főzőtejszín, 2 db sárgarépa, 1db fehérrépa, 1 marék zöldbab, vegeta, étkezési kukoricakeményítő, őrölt bors, 1 mk. tárkony, fél citrom leve és reszelt héja, pirospaprika, 15 dkg túró, 1 tojás, 3,5 dkg búzadara, csipet rózsaszín só

Elkészítése: a felhevített olajra dobjuk a megtisztított és karikára szeletelt zöldségeket, a felkockázott libamellet valamint a zöldbabot. Megdinszteljük őket. Ízesítjük a vegetával, borssal, tárkonnyal, majd felöntjük 1,5 l vízzel és lassú tűzön addig főzzük, míg a hozzávalók meg nem puhulnak. Közben elkészítjük a túrógombócot, majd belefőzzük őket a levesbe. A főzőtejszínt kikeverjük 1 púpos evőkanál étkezési keményítővel és besűrítjük vele az ételt. Kissé savanykássá tehetjük a levest, ha csöpögtetünk bele a citrom levéből és finom illatúvá, ha reszelünk a tetejére a citrom héjából.

p.s.: Évi néni tanácsa alapján célszerű a gombócokat több órával a főzés előtt összekeverni és hűvös helyen pihentetni (én Évi néni gombócából 2x-es mennyiséget készítettem)

Brandenburg Neuro

Idegesség, ingerlékenység, felfokozott idegállapot, reggeli émelygés, alvászavar, erőtlenség, bágyadtság elleni mellékhatások nélküli természetes készítményt keresel? Olyat, amit bármikor elkezdhetsz szedni és aminek bármikor abbahagyhatod a szedését?

Rendelek
Kérdésed van?

Olvasd el az évek során
összegyűlt kérdéseket
és válaszokat!

Belenézek