Kedves Géza! Én is szívesen beszámolhatok róla, hogy tünetmentesen élem a napjaimat, most már gyógyszerek nélkül, de kb. két éve a reggelemet mindig a Neuroptimmal kezdem.

Az én pánik történetem 4 éve kezdődött, amikor is egy lakás-csere, a bizonytalanságtól való félelem előhozta a pánikbetegséget. Állandó halálfélelemben éltem, hol infarktust, hol agyvérzést, hol trombózist diagnosztizáltam magamnak. Teljes körű kivizsgálás következett, természetesen minden leletem jó volt, az orvos közölte, hogy szerinte még 100 évet élhetek és én ekkor visszakérdeztem, hogy akkor biztos nem lehet infarktusom, erre elküldött az ideggyógyászatra. A doktornő meghallgatott, írt fel gyógyszereket és javasolta, hogy keressek egy jó pszichológust.

Én így is tettem, nagyon komolyan betartottam a pszichológusnő utasításait, hetente 2 alkalommal részt vettem a terápián, nagyon sok pénzemet költöttem a gyógyulásomra, de akkor úgy éreztem megéri. A pszichológusnő és a jógatanárnő javaslatára elkezdtem templomba járni, ami nagyon jót tett a lelkemnek.

Amikor éjjel a rosszulléteim előjöttek, mindig alkalmaztam a megtanult terápiákat és az egyik alkalommal megjelent Jézus, aki elindult egy hegyen fölfelé a keresztjével és amint ment fel, az ő keresztje egyre nehezebb lett, én meg egyre jobban lettem. Másnap szinte rám sem ismertek, kisimult az arcom.

Mindenképpen meg szeretném említeni, hogy amikor a rohamok jöttek és főleg éjszaka, az anyukám spánielje mindig rohant mellém és én a kis fülét, vagy farkincáját szorítottam. Teltek múltak a hónapok, szép lassan elmaradtak a gyógyszerek és én remekül éreztem magam. Közben teljesen megtértem, elsőáldozó lettem, egy egészen más minőségű világot ismertem meg, belevetettem magam a hitéletbe, talán kicsit túlságosan is. Pedig még a gyóntató papom is figyelmeztetett, hogy még nem vagyok elég erős. És előjöttek bizonyos jelek, amiket én jeleztem a doktornőnek, ám ő legyintett, hogy én már gyógyult vagyok, ez soha nem térhet vissza.

Pedig visszatért, méghozzá egy sokkal rosszabb változatban, amit hivatalosan kevert kényszergondolatnak hívnak, én csak poklok poklának. Azt hittem a poklot már megjártam a pánikbetegséggel, hát ez sokkal rosszabb volt. Félni attól, amiről józan ésszel tudod, hogy úgysem történhet meg, de az agyad mégsem fogja. A doktornő tehetetlen volt és végső tehetetlenségében elküldött a pszichiátriára.

Bennem egy világ omlott össze, úgy éreztem, hogy hiába küzdöttem még is visszaestem és féltem, hátha megőrültem. Nem akartam „pszichiátriára „menni, féltem, hogy kórházba kerülök. Persze, ennek mind meg volt az oka, hiszen 2 éven át a doktornő azt sulykolta, hogy, aki nem tud uralkodni magán, az oda kerül, ő már látott ilyet. Tulajdonképpen ő maga gerjesztette a pánikot a „pszichiátria” szóra és a kórházra.

Végül is a Bajcsy Kórházba kaptam beutalót, ahol természetesen nem tartottak bent, hanem gyógyszereket írtak fel és megismertem két igazán jó szakembert és remek embert, egy pszichiáternő és egy pszichológusnő személyében. Kettőjük munkájának köszönthetően 3-4 hét múlva tudtuk, hogy milyen lelki-problémák okozták a bajt.

Ebben az időben ismertem meg a Neuroptimot is és beszéltem Veled is Géza, aki vigasztalást és erőt adtál nekem. A doktornők is csak nézték, hogy milyen látványos volt a javulás és nagyon örültek neki. Az felírt gyógyszeradagot, nemhogy növelni, hanem szinte rögtön csökkenteni tudták. Az is igaz, hogy az a véleményük, hogy vannak jelek, amikre figyelni kell és rögtön lépni, mielőtt a kis „gonosz” felütné a fejét. Amit még meg szeretnék említeni, azok az őrangyalok. Én a betegségem során mindig találkoztam valakivel, aki, vigasztalt, segített, útbaigazított, vagy csak egy mosolyt varázsolt az arcomra. Most, ahogy a levelet írom, lepereg az arcuk a képzeletemben, áldja meg őket az Isten.

Összegezve, ha valakinek segíteni tudok azt tanácsolom, vegye fel a harcot, van kiút, még ha most nem is látja az alagút végét, de nemsokára előbújik a fény és higgyen benne, hogy Isten megsegíti.

Én úgy érzem, meg kellett ezeket élnem, hogy átértékeljem önmagam, hogy a kis csodáknak is örülni tudjak és egy sokkal szebb életet élhessek.

Üdvözlettel: A.