A pánikroham, a tőle való félelem, a szorongás, valamikor úgy 1978 tájékán lopódzott az életembe (24 éves voltam). Abban az időben ezt a tünetegyüttest még nem PÁNIKBETEGSÉGNEK hívták, hanem idegkimerültségnek, neurózisnak, amolyan hiszti-félének. A PÁNIKBETEGSÉG azidőtájt szinte ismeretlen fogalom volt. Természetesen, mint ahogy minden mentális zavarra, úgy erre is a gyógyszer volt az egyetlen orvosok által ajánlott gyógymód. Kaptam is belőlük rendesen. Ahogy teltek-múltak az évek, a PÁNIKBETEGSÉG ugyan ismert fogalom lett, de ez végül is semmit sem változtatott a kezelési módszereken. Az orvosok által ajánlott lehetőség, továbbra is a gyógyszer maradt.

A szorongásoldók hazug nyugalma azonban nem oldotta meg a problémámat. Az életemet egy szellemképes TV film főszereplőjeként éltem. Aztán 2000. október 23.-án történt valami, ami mindent megváltoztatott.

Elkapott éjszaka egy rosszullét, PÁNIKBETEGSÉGEM történetének legborzalmasabb rosszulléte. Szívritmuszavar 160-as pulzussal. Bevittek mentővel az ügyeletes kórházba, ahol más megoldás nem lévén, defibrillátorral állították helyre a szívműködésemet. Mivel a vizsgálatok során az orvos nem észlelt semmilyen kóros elváltozást, azt javasolta, hogy növeljem meg a napi gyógyszer adagomat. Ez viszont nem nyerte el a tetszésemet. Hiszen a dózisok, a PÁNIKBETEGSÉG kezdete óta folyamatosan növekedtek és én mégis rosszul voltam. Szóval ez egyáltalán nem jelentett megoldást számomra.

Légüres térbe kerültem. Az orvosoktól, a gyógyszerektől nem várhattam több segítséget. Csalódtam az orvostudományban és nagyon, de nagyon megijedtem. A kisfiam még csak hat éves volt. Nem fogom látni, ahogy felnő? Ez motiválni kezdett. Beindított bennem egy motort, a gyógyulás iránti vágy motorját. Rájöttem arra, hogy a PÁNIKBETEGSÉG iránt érzett fásult gyűlölet kevés lesz a győzelemhez. A sikerhez inkább szeretet kell. Az egészség szeretete. Megoldások után kezdtem kutatni, tanfolyamokra jártam, tudományos kutatások eredményeit tanulmányoztam, kiolvastam egy kisebb könyvtárat, szóval képeztem magam. Kipróbáltam minden PÁNIKBETEGSÉG gyógyításával kapcsolatban szóba jöhető alternatív módszert.

Elkezdtem szedni a tápanyagokat, jógáztam, diétáztam én, aki éjszaka két órakor képes voltam félálomban összeenni a hűtőből a sertéspörköltöt a milánói makarónival (+ fél kiló kenyér + fél üveg kóla), odafigyeltem arra, hogy mit eszem, mit iszom és min. napi 30 percet bicikliztem, sétáltam. 2001 nyarán ott tartottam, hogy rosszulléteim a napi egy-két kőkemény pánikrohamról, havonta egyszer-kétszer jelentkező fuvallatnyi kis “rohamocskává” zsugorodtak, tehát látványos volt a javulás. Egyre biztosabb lettem abban, hogy a PÁNIKBETEGSÉG legyőzhető.

Akkor már hónapok óta nem vettem be semmilyen gyógyszert. Diétáztam, edzettem, bújtam a könyveket, tanfolyamokra jártam és persze továbbra is mindent kipróbáltam, ami gyógyulással és az egészség megtartásával kecsegtetett, egyszóval tettem a dolgomat.

Ahogy telt-múlt az idő, egyre jobban és jobban éreztem magamat. Már nem fájt a fejem, jól aludtam, egyre ritkábbak és rövidebbek lettek a PÁNIKROHAMOK javult az emlékező- és koncentráló képességem. Igaz, a teljes gyógyulás azért nem ment gyorsan. A PÁNIKBETEGSÉG nem adta meg magát könnyen. De végül is sikerült legyőznöm.

Közel 20 éve pánikrohamnak még csak a szele sem legyintett meg, a közérzetem a kedélyállapotom kitűnő, nyugodt vagyok, kiegyensúlyozott és szellemileg friss. Egyszóval bírom a gyűrődést! Azokból az anyagokból (Withania Somnifera nevű gyógynövény, vitaminok, nyomelemek, magnézium), amelyekkel éveken keresztül kiegészítettem és a mai napig kiegészítem az étrendemet, állítottam össze a Brandenburg Neuro (régi nevén Neuroptim) tablettát. Sok-sok sorstársamnak segített már a PÁNIKBETEGSÉG elleni harcban, váljék hasznodra Neked is!

Baráti öleléssel, Brandenburg Géza